Category: Nincs kategorizálva

Diákbál – egy kis retróval fűszerezve

By , 2013. April 6., Saturday

2013. február 22-én ismét a harmadikosok rendezték meg a Comenius Gimnázium diákbálját Šoóky Krisztián védnöksége alatt. Az élőzenét egy nagyon ütős, két tagból álló zenekar, az EXCALLISTO (Csomor György, volt diákunk, és Balázs László) szolgáltatta, amely garantálta a jó hangulatot. A dekoráció is nagyon frappáns volt, s ami minden érdeklődőt meglepett, az az volt, hogy a szervezők új ötlettel rukkoltak elő: a bál a retróhangulat varázsát idézte, amely nemcsak a tanulóknak volt érdekes, hanem a tanárokból is nosztalgikus hangulatot váltott ki. A báli megnyitó is tartogatott némi újítást. A szokásos báli köszöntőt követően az iskola igazgatónője, Cserba Katalin meglepetést ajánlott fel annak a két merész párosnak, akik elsőként merészkednek a táncparkettre. Mindenki bátortalanul várta, hogy valaki a tettek mezejére lépjen, végül Gaál Róbert (II.) lett a legény a talpán, és kért fel táncolni, tehát a mi táncunk nyitotta meg a diákbált. Bennünket természetesen újabb páros követett, az én drága nővérkém, Vinzce Enikő és barátja, Kreko István váltak a parkett ördögeivé. Tánc után azonnal kiderült, hogy bátorságunk jutalma egy-egy ízletes pizza, amelyet Zselíz egyik pizzériájában fogyasztottuk el, kitűnő hangulatban. Amint látjátok, néha megéri bátornak lenni :)

Vincze Gabriella (II.)

 

Újabb nagylelkű ajándék

By , 2012. June 5., Tuesday

Nemrég olvashatták honlapunkon, hogy „öregdiákok“ csoportja milyen módon támogatta iskolánk diákjait.

Örömmel újságolhatjuk, hogy újabb lelkes támogatója akadt iskolánknak egykori diákunk személyében. Riedl Anita doktornő két pár nagyon jó minőségű sílécet adományozott iskolánknak.

Nagyon szépen köszönjük.

Márciusi tudnivalók

By , 2012. March 11., Sunday

Tájékoztató az érettségi hetéről

Eseménynaptár – március

Köszönettel tartozunk

By , 2012. February 8., Wednesday

Tisztelt volt Diákok!

Az utóbbi napokban kellemes meglepetésben volt részünk. Megszépült az öltözőnk, az osztályok kiegészültek néhány bútordarabbal. Tanárainktól megtudtuk, hogy ezt Önöknek köszönhetjük. Köszönjük, hogy hozzájárultak iskolánk berendezésének szebbé és kellemesebbé tételéhez. Ezúton szeretnénk mi, a Comenius Gimnázium diákjai köszönetünket kifejezni az anyagi támogatásért.

Köszönettel

                                                                                   az iskola diákjai nevében

                                                                           Goda Nikoletta,

                                                                              a diáktanács elnöke

Tisztelt „Öregdiákok”!

Ezúton szeretném én is a magam és a kollégáim nevében megköszönni hozzájárulásukat. Nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor megtudtam, hogy milyen ügyben kerestek meg, hiszen napjainkban egyre ritkább az emberi önzetlenség. Nagyon nagyra értékeljük különösen azért, mert a mostani gazdasági helyzet nagyon sok embertársunkat sújtotta, mégis akadnak olyanok, akik segíteni akarnak.

Hogy kik ők? Az 1962-es évben érettségizett évfolyam diákjai:

Gregor Lajos

Andriskin József

Črepné Hugyecsek Ella

Juhász József

Kulcsár Szabó Nándor

Luky János

Nagy Béla

Köszönjük!

Cserba Katalin, az iskola igazgatónője

Képek

Köszönet mindenkinek :)

By , 2011. March 30., Wednesday

A képre kattintva elolvashatjátok a pozsonyi gyermekonkológia által írt köszönőlevelet. A karácsonyi jótékonysági vásár bevételét nekik ajánlottátok fel. Köszönet minden centért. :)

Angol nyelvi Olimpia

By , 2011. January 14., Friday

2010. december 7-én megrendeztük az angol nyelvi olimpia iskolai fordulóját. Tanulóink két kategóriában mérték össze tudásukat diáktársaikkal. A nyelvtani tesztet szövegértelmezési feladatok követték. Rövid szünet után megkezdődött a harmadik s egyben utolsó megmérettetés, amely egy kicsit megmozgatta a résztvevők fantáziáját. A feladat képleírás és történetalkotás volt. A történetek humorosak, érdekesek, olykor meglepőek voltak.

Minden résztvevőnek gratulálunk, a továbbjutottaknak – Alföldi Nikolettnek és Nyúl Dórának – pedig sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez, amely 2011. január 17-én lesz a járási fordulón.

További képek

BOLDOG KARÁCSONYT!

By , 2010. December 21., Tuesday

A kis Jézus aranyalma,

Boldogságos Szűz Mária,
Egy kezébe ringatgatja,
A másikkal takargatja.

Aludj, aludj kisdedecske,
Betlehemi hercegecske,
Nem királyné a te dajkád,
Szolgálóbul lettem anyád.

Oh te dudás mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás,
Ha kimegyek ajtóm elé,
Föltekintek az ég felé.

Ott látok egy szép kápolnát,
Benne a szép Szűz Máriát.

Forrás: Népi imádság

Nagyon boldog karácsonyt kívánunk minden diákunknak, öregdiákunknak, jelenlegi és egykori tanárainknak, alkalmazottainknak, a sok-sok készséges szülőnek, barátainknak és támogatóinknak!

Magyar szakosok szakmai találkozója

By , 2010. April 29., Thursday

Meghívó

Jövendő elsőseinknek!

By , 2010. March 29., Monday

Kritériumok magyarul 2010-2011

Kritériá na prijate na šk.rok 2010-2011

Gyászjelentés

By , 2010. March 17., Wednesday

Fájó szívvel értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, volt kollégákat, tanítványokat, hogy

PaedDr. PRINCZKEL József

nyugalmazott tanár, volt MKDM vezetőségi tag, a Komáromi Imanapok egyik szervezője hosszú betegség után elhunyt.

Temetése 2010. március 20-án, szombaton 12:30-kor a lekéri katolikus temetőben, az érte tartott gyászmise 13:30-kor lesz a zselízi katolikus templomban.