Category: Beszámoló

Kirándulás a Tátra környékére avagy a rákóczisok megint a Felvidéken barangoltak

By , 2016. június 15., szerda

„Én a szívemet adtam neked, és az árából vettünk egy labdát, és mi együtt játszottunk éveken át. Ugye mi …“ – a mögöttünk ülő Gergőék már vagy a tizedik dalra kezdtek rá a Tátrából  haza vezető úton. Szóval az idei Felvidéki séta, amelyen a mi gimink is ismét részt vehetett,  jó volt. Egyenesen nagyszerű. Hát, nagyjából ennyi lenne a rövid változat, de aki esetleg kíváncsi  bővebb  beszámolómra, azt mégkérném, hogy szánjon egy kis időt néhány sornyi irományom elolvasására. Köszönöm!

„…Én a zenémet adtam neked, …“ – Gergőék már tényleg közeledtek a huszadik szám elénekléséhez, s teremtettek így frenetikus  hangulatot a busz itt-ott beteges köhécselése közben. Emlékeimben próbálom lepergetni,  milyen számokat is énekeltek még, de végül is arra jutok, hogy amikor a buszból kinézve pásztáztam a csodálatos hegyvidéket, már akkor elhatároztam, hogy ez mindenképpen szerepelni fog  beszámolómban, nem csak azért, mert ez bemutatná jópofa útitársainkat, hanem mert … jól hangzik, nem? Csak vicceltem, na, mert igazából a sok emlékhely  s koszorúzás mellett ez tetszett a legjobban. Emellett még nagyon megfogott a vagányabb lányok (akik mellesleg nagyon kedvesek voltak) reakciója, mikor meghallottak egy-egy vallásos éneket a komáromiaktól. Volt tátott száj, meglepődés s majd  jópár perccel később ”öt percnyi szünet“ kérés is.

Folytatás 'Kirándulás a Tátra környékére avagy a rákóczisok megint a Felvidéken barangoltak'»

Fiatal alkotók 2016

By , 2016. április 29., péntek

2016. április 26. és 28. között a nyitrai Agrokomplex állami vállalat vásárközpontjában az idei évben 24. alkalommal rendezték meg a Fiatal alkotók 2016 elnevezésű prezentációs kiállítást, amelynek Nyitra Megye Önkormányzata is társszervezője volt.

A Fiatal alkotók 2016 nem csupán a szlovákiai szakközépiskolások, gimnáziumok munkáit és termékeit mutatja be, hanem külföldi középiskolások alkotásait is.  A kiállítás részét képezik a tanulók ügyességét igazoló versenyek, divatbemutatók, valamint egyéni, ill. csoportos tánc-, gimnasztikai- és énekfellépések. A mi iskolánk idén másodszor kapcsolódott be a neves rendezvénybe. A Comenius tehetséges tanulóit:

1.énekkel Riedl Regina (III.): SIA – Soon We´ll Be Found

2.tánccal a Be Happy! csoport: Récsei Emőke, Mézes Angéla (III.), Pólya Tamara, Mészáros Rebeka (II.)

3.sporttal a Thunderbarz csapat: Šiko Denis, Sári Zsombor (III.), Sokol László (I.), Rajmund Dudáš képviselték. Fantasztikus sikert arattak. Gratulálunk és köszönjük!

Az idén tanulóink által készített alkotásokkal is képviseltettük magunkat a rendezvényen. /Album/

Mindannyian egyetértünk abban, hogy a rendezvény nagy buli volt!

XX. Kárpát – medencei Középiskolás Vezetőképző Budapesten

By , 2016. március 4., péntek

A Rákóczi Szövetség magyarországi és felvidéki ifjúsági szervezetei számára 20. alkalommal  szervezte meg  a Kárpát – medencei Középiskolás Vezetőképző rendezvényét a budapesti  Rubin  Hotelben  2016. február 26 – 28. között. A Comenius Gimnáziumot az idén két diák képviselte: Verbók Noémi első és Faško Veronika harmadik osztályos tanuló Dóka tanárnő vezetésével.

Az esemény központi témáját az érték és ifjúság képezte. A megnyitón Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Ugron Gáspár Gábor, a szövetség alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólt a résztvevőkhöz. Beszédében rámutatott a közösségi élet fontosságára, valamint szólt a azokról az intézkedésekről, amelyeket a magyar kormány tesz a fiatalok könnyebb boldogulásának érdekében. Az este szabad programmal folytatódott a hotel wellness szolgáltatásainak igénybevételével. A vezetőképző másnapján  Hegedűs Endre Kossuth – és Liszt – díjas zongoraművész és feleségének, Katalinnak az élvezetes előadását hallgatták meg a jelenlévők a művészházaspár életéről, ill.  boldog házasságuk történetéről csodálatos zongorajátékkal színesítve. Majd Izsák Lajos történész professzor a 70 éve aláírt csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezményről tartott érdekes  és tanulságos előadást. Délután  a diákok  csoporterősítő és problémamegoldó feladatokat kaptak, amelyek megoldásakor megállapították, milyen fontos a helyes kérdésfelvetés és megfogalmazás, a szervezői készségek fejlesztése, a helyes értékrend kialakítása, a közösség megtartó ereje, valamint a feladatok újratervezése és minél egyszerűbb megközelítése. Az autóbuszos esti városnézés mindenki számára emlékezetes marad, ugyanis a vezetőképzőn résztvevő   diákok mutatták be Budapest nevezetességeit.

A zárónapon is felejthetetlen emlékeket szereztek a jelenlévők, többek között megtekinthették Csáky Pál: Hit és hűség című darabját,  amelyben a szerző a 20. század sorsfordító eseményeiről ír. A rendezvény Csáky Pál európai parlamenti képviselő előadásával zárult.

 

Felvidéki barangolás a Rákóczi Szövetség támogatásával

By , 2015. október 30., péntek

Beszámolóm elején, mintegy megelőzve saját gondolataimat, bepötyögtem  a keresőbe a Felvidéki séta címszót, mondván a Google mindent tud. Na, igen, ez igaz lehet a német szavak névelőinek megállapításakor,  de nem tudna versenyre kelni  a lelkes kis Comenius – csapat /Hőnyi Julianna, Mészáros Rebeka, Faško Veronika, Sárai Bálint Zsombor/ felejthetetlen élményeivel, amelyeket Dóka tanárnő felügyelete alatt szereztünk október 16 — 18 – án, amikor bányavárosainkba kirándultunk. Hisz honnan is tudhatná,  hogy mikor még jóformán Selmecbányára sem értünk, az eső egyből lemosta rólunk az út porát, de még tán azt az ici-pici négyzetmilliméternyi kis helyet is megmosta a  fülünk töve mögött, amit az azelőtti este figyelmetlenül sikáltunk meg. Nos, ezután a  kis kitérő után, kérem, ne kelljen ecsetelnem, mennyire  esett az eső, s  hogy egyáltalán hány fokot  mutatott  a hőmérő, mert akármilyen rossz idő is volt pénteken, nem  sikerült kedvünket szegnie, főleg ha mi az „akkor sem lesz rossz kedvünk” hangulatban vágtunk neki az izgalmas útnak.

Így hát esernyőrengeteg közepette tekinthettük meg Selmecbánya nevezetességeit: az Óvárat, az Ásványtani Múzeumot, valamint a Kammerhof Bányászati Múzeumot. Elszánt csapatunk hősiesen kitartott a Petőfi – emléktábla megkoszorúzásakor  is, mialatt ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna.  Másnapra az esős idő úgy megsértődött, mivel előző nap nem foglalkoztunk vele, hogy kénytelenek voltunk  aranyló napsugarak tüzében megmászni Árva várának 600 lépcsőjét. Majd alaposan megkettőztük lépteinket, hogy idejében érhessünk a körmöcbányai városi múzeumban tartott tárlatvezetésre, amely Mátyás király egykori híres pénzverdéjét s annak emlékeit mutatta be. A csodálatos várostól elbűvölve és  finom teától eltelve tértünk vissza szerény hajlékunkba, a Zólyomi Faipari Szakközépiskola kollégiumába.

Vasárnap első állomásunk a zólyomi vár volt, ahol  egykori    vitéz költőnk, Balassi Bálint tiszteletére –  hogy budapesti vezetőnket  idézzem: „ …és hogy lássák, hogy itt jártunk, és nem feledkezünk el róla” –  megkoszorúztuk emléktábláját. Felvidéki kirándulásunk  végállomásaként pedig Besztercebányát kerestük fel, ahol egy kellemes kis séta után  a megemlékezés virágait helyeztük el Bél Mátyás szülőházánál és a Bethlen –  háznál.

Kis beszámolómat  mintegy összegezve néhány kulcsszóban foglalnám össze:  Comenius – csapat,  jó kedv,  hétvége, esernyős péntek, C-vitamin, verőfényes szombat, jó kedv, nevetés, magyarságtudat, felvidéki bányavárosok,  sok-sok tea, jó kedv, történelem,  séta …

A jó kedvet  írtam már?

Verbók Noémi

A Comenius Gimi Strasbourgban

By , 2015. október 21., szerda

Mint az már ismeretes, Riedl Regina barátnőmmel Csáky Pál európai parlamenti képviselő úr által meghirdetett pályázatára sikeresnek ítélt pályamunkákat küldtünk, amelynek folyományaként rövid strasbourgi látogatást nyertünk. Miután megtudtuk Reginával, hogy együtt utazunk megérdemelt strasbourgi utunkra, csak úgy repült az iskolában töltött idő. Mivel felügyelet nélkül nem mehettünk, felkértük Jankus Zsolt tanár urat, kísérjen el bennünket. Kedden indultunk Pozsonyból autóbusszal, október hatodikán, az aradi vértanúk emléknapján a késő esti órákban. Először csak félve tekintgettünk körbe, hogy kik is lesznek utitársaink. Az út hosszú és fárasztó volt, viszont az élmény és a város magával ragadott mindannyiunkat, így a fáradtság szikrányi jele sem látszott meg rajtunk. A hotel, amelyben elszállásoltak, szép volt és kényelmes. Megérkezésünk napján a program főként az Európai Parlament köré szerveződött. Elsőként finom ebéddel vártak minket, azután részt vehettünk az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol Angela Merkel német kancellár mellett Franciaország köztársasági elnökét, Francois Hollande urat is láthattuk és hallhattuk szónokolni. A nap további részében megtekinthettük az Európai Parlament többi részét, beszélgethettünk Csáky Pál képviselő úrral, aki a beszélgetés után vacsorára várt bennünket a belváros egyik elegáns éttermében. Másnap utunk újra az Európai Parlamentbe vezetett, ahol Kisebbségi Intergroup – ülésen vehettünk részt. Újabb ebéd várt bennünket a belvárosban, s ebéd után az Ill folyót szeltük át egy sétahajóval. A sétahajókázás után szabadjára engedték a „Csáky-csoportot”. Mi, a Comenius-csapat megtekintettük a Notre Dame – katedrálist, felmentünk a toronyba, hogy felülről tekintsünk le a gyönyörű városra. Szuveníreket vásároltunk, megnéztük a közelben lévő nevezetességeket, és még kávézni is volt időnk. A szabadprogram végeztével mindenki összegyűlt, és indulhattunk haza. Az út újra hosszadalmas volt, de akik barátságot kötöttek, kitöltötték a hosszú út idejét. Elhatároztuk, hogy jövőre is élünk a pályázati lehetőséggel, mert maradt még bőven látnivaló Strasbourg városában.

Pólya Tamara, II. osztály

Nyelvek Európai Napja

By , 2015. október 6., kedd

Az Európa Tanács kezdeményezésére 2001 óta létezik a nyelvek európai napja. A minden év szeptember 26-án megrendezett eseményen a földrészen számos rendezvény zajlik a résztevő 47 tagállamban.

A mi iskolánk idén először kapcsolódott be szeptember 28-án egy családias hangulatú, szórakoztató délutáni órával. A legnagyobb hangsúlyt az iskolánkban tanult négy nyelvre helyeztük, ami a magyar, szlovák, angol és német. Diákjaink a négy ország kultúráját, nyelvét és jellegzetességeit bemutató projekteket készítettek, minden nyelvhez egy nyelvtörőt csatolva. Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényét mind a négy nyelven hallhattuk négy diák felolvasásában. Majd a nyelvek különböző nyelvjárásait bemutató videókat is láthattunk. A programot lezáró és egyben a legizgalmasabb rész a nyelvi kvíz volt.

Úgy gondolom, a nap témája hozzánk különösen közel áll, hiszen mind a kétnyelvűség és az idegen nyelvek használata érint minket.

Egy nagyon jó hangulatú, tanulságos délutánt tölthettünk együtt, amiért nagy köszönet Kiánek tanárnőnek.

Reménység Dóra, III. osztály

Önzetlenség és emberszeretet a Comenius Gimnáziumban

By , 2015. szeptember 26., szombat

Iskolánk tanulói rendszeres önkéntesei a jótékonysági rendezvényeknek. Az emberszeretet, egészségvédelem és együvé tartozás eszméire neveljük őket, s arra törekszünk, hogy erősítsük bennük a segítő szándékot a rászorulók iránt. Fontos küldetésünk a jótékonysági gyűjtések fontosságának terjesztése.

2015. szeptember 16-án a Nefelejcsek Napja elnevezésű jótékonysági gyűjtésbe kapcsolódtunk be, amelyet a Lelki Egészségért Liga szervezett.

2015. szeptember 19-én a mellrák veszélyeire figyelmeztető pozsonyi AVON-menetelésen vettünk részt, így is támogatva mindazokat, akik az említett betegségben szenvednek.

2015. szeptember 21-én önkéntes véradáson vettünk részt – néhány tanulónk már többszörös véradóként jelent meg.

2015. szeptember 25-én a Vakok és Csökkentlátók Szlovákiai Egyesületének szervezésében bekapcsolódtunk a Fehér Ceruza elnevezésű jótékonysági gyűjtésbe, amely a vakok és csökkentlátók számára jelent anyagi és erkölcsi támogatást.

Tiszta szívből örülünk, hogy hamarosan a Nárciszok Napjának eseményeibe is bekapcsolódhatunk, amelyet hagyományosan a Rákellenes Liga szervez.

Ing. Martosy Ilona

  

Vért adtunk!

By , 2015. szeptember 22., kedd

A zselízi Művelődési Otthonban 2015.9.21-én véradás volt. Néhány bátor diák, Nagy Krisztina, Baka Viktor, Wirth Zsófia, Majtán Ákos és Tímár Enikő úgy döntöttek, hogy ezzel a cselekedettel segíteni szeretnének azoknak, akik igazán rászorulnak. Miután túlestünk a kivizsgálásokon, bátran nyújtottuk karjainkat a növéreknek. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian részt fogunk venni a következő véradáson is, segíteni másokon ugyanis leírhatatlan jó érzés.

Tímár Enikő

  

 

Egy nyári hét, amely beírta magát a Comenius történelmébe

By , 2015. augusztus 27., csütörtök

Egyetlen nyár sem telhet el anélkül, hogy gimnazistáink lelkes kis közössége ne látogatna el egy-egy nyári táborba az anyaország, ill. az azon túli csodás helyek egyikére. Az idei nyár júliusának harmadik hete a transzszilvanizmus jegyében telt, ugyanis a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően iskolánk tíz mindenre elszánt tanulója egy csodálatos hetet tölthetett el az ivói Erzsébet-táborban, amely a Madarasi Hargita közvetlen közelében található. A tábor célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a határon innen és túl élő magyar fiatalokat, akik számos játékos tevékenyégbe kapcsolódhattak be, mindehhez a szervezők tökéletes tábori körülményeket biztosítottak. Az egyhetes tábor során a fiatalok tábordalt írtak, vadasparkot látogattak, pajzán bukovinai népmeséket hallgattak, éjszakai erdőtúrán vehettek részt, kipróbálhatták, milyen a világtalanok élete, interaktív vetélkedőkbe kapcsolódtak be, részt vettek számos sporttevékenységben, megmártóztak a szentegyházi fürdő hűsítő medencéiben, és számos egyéb tevékenység mellett megmászták Erdélyország legmagasabb pontját, az 1801 méter magas Madarasi Hargitát is. A csoportos vetélkedőkben való aktív részvétel eredményeképpen több alkalommal is első helyezést értek el tanulóink, nagyszerű érzés volt kísérőtanárként több alkalommal is átvenni a Comenius Gimnázium részére készített okleveleket.

Felhívom a honlapunkat rendszeresen látogatók szíves figyelmét arra a tényre, hogy van a Lévai járásban egy magyar középfokú oktatási intézmény, amelynek tanulói nem csupán a tanévben érnek el szenzációs eredményeket, de szünidőben is élénk érdeklődést mutatnak mindaz iránt, ami összefügg az egészséges magyarságtudattal, ugyanakkor nyitottak minden olyan lehetőségre, amelyek segítik őket abban, hogy európaiként, tiszteletben tartva más nemzetek kultúráját és nemzetkarakterológiai jegyeit, bárhol otthon érezzék magukat a kontinensen. Felemelő érzés egy ilyen közösség pedagógusának lenni!

Jankus Zsolt kísérőtanár

     

A táborlakók névsora:

Meliska Gabriella – 1. évfolyam

Verbók Noémi – 1. évfolyam

Goda Viktória – 2. évfolyam

Mészáros Rebeka – 2. évfolyam

Hőnyi Julianna – 2. évfolyam

Mézes Angéla – 3. évfolyam

Reménység Dóra – 3. évfolyam

Récsei Emőke – 3. évfolyam

Récsei Evelin – 3. évfolyam

Faško Veronika – 3. Évfolyam

Samsung School Project

By , 2015. július 22., szerda

2014. augusztus 27-én , Hongkongban elindult a Samsung Smart School Citizenship Project, melynek keretében a cég kritériumainak megfelelő, sikeresen pályázó intézmények számára a Samsung electronics Galaxy Note 10.1 táblagépeket szponzorál, a rajtuk előre telepített Samsung School nevű applikációval, amely szinte új értelmet ad a „tanóra“ szavunknak. Ez egy integrált megoldás, mely a táblagépeket egy interaktív szoftverrel köti össze. A saját készülékeikkel a diákok jegyzetelhetnek ahhoz az anyaghoz, mely a közös nagy kijelzőn is látszik. Az interaktív tábla csatlakozik a diákok eszközeihez, így egyszerű megosztani a tananyagokat.

A 2014/15-ös tanév folyamán iskolánk is sikeresen csatlakozott eme projekthez, melynek részét képezi az is, hogy az érintett intézményeknek fel kell dolgozniuk városuk látványosságait, nevezetességeit egy „turistacsalogató” kisfilm, valamint egy prezentáció formájában.

Ebben a feladatban iskolánk két kreatív tanulója volt segítségünkre. Pólya Tamara munkájának gyümölcse egy informatív prezentáció, mely a kisfilmben szereplő helyszíneket írja le, és illusztrálja képek segítségével.

“Mivel nem zselízi lakos vagyok, de tanulmányaimat itt folytatom, így számomra is nagy jelentőséggel bírnak a nevezetességek. A szöveges bemutatóban a legjobb szempontból próbáltam ábrázolni az adott helyeket és a kedves látogatók, érdeklődők történelmi visszatekintésben is részesülhetnek. Élőben hallva a történeteket és látva ezeket a gyönyörű helyeket szebbé és eseménydúsabbá válik életünk.”

Lőrincz Péter egy napsütéses vasárnapon fogta a kamerát, s elindult felkeresni városunk természeti adottságait és műemlékeit. Pár nap múlva megszületett a film.

Igyekeztem az adott helyszíneket a lehető legjobb formájukban megörökíteni, valamint a technika segítségével rámutatni esetleges apróságokra, pillanatok töredékére, amelyek egy átlagos szemlélődő előtt rejtve maradnak. Természetesen fontos szempont volt számomra az utómunkálat is, hogy minél hitelesebben tudjam átadni mindazokat az élményeket, melyeket a filmezés során szereztem.”

A cikket írta: Lőrincz Péter