Eredménylisták

A XXXIV. Felvidéki Magyar Matematikaversenyt a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma 2010-ben államilag elismert versennyé nyilvánította. Ez a felvidéki versenyzők számára röviden annyit jelent, hogy sikerességük esetén előnyben részesülhetnek a későbbi egyetemi felvételin. Mivel a magyarországi versenyzők számára ez semmiféle hasznot nem jelent, a XXXIV. Felvidéki Magyar Matematikaverseny versenybizottsága úgy döntött, hogy a felvidéki diákok számára egy önálló rangsort is felállít. Így alakult ki a kettős eredménylista: az egyik a diákok abszolút sorrendjét tünteti fel, és az első három helyezett számít díjazottnak; a másikon csak a felvidéki diákok szerepelnek. Ennél – ahogyan az előző években megszoktuk – egy bizonyos pontszám felett teljesítő diákok számítanak helyezetteknek. (A ponthatár évfolyamonként változó lehet.) A következő versenybizottságnak persze van még mit csiszolni ezen az értékelésen, mivel így elképzelhető, hogy olyan magyarországi diák marad ki a jutalmazásból, aki ugyan nem szerepelt az abszolút sorrend első három helyezettje között, de jóval a felvidéki versenyzőtársa előtt szerepelt.

Eredménylista.xlsx

Eredménylista.xls