Történelmi áttekintés

Iskolatörténet

Történelmi visszatekintés

Iskolánk történetét az 1956–57-es tanévtől számíthatjuk, amikor megalakult az első osztályunk huszonkét tanulóval. Tanintézményünket a vidék két nagy alapiskolája: a zselízi és a lévai „táplálta”, de jöttek más iskolákból is, így Nagysallóból, Garamszentgyörgyből, Fegyvernekről, Farnadról, Nagyölvedről, Csatáról. Ezek a helységek a Zselízi, majd 1960-tól a Lévai járáshoz tartoztak. De voltak tanulóink Kéméndről, az Ipoly mentéről, még Lontóról is, sőt Zoboralja is hozzánk csatlakozott. Nem szándékozom kifelejteni Szőgyént sem, ahonnét jó tanulók, szorgalmas diákok kerültek hozzánk. Az úgynevezett peremterületekről iskolánkba került diákjaink nem kollégiumban, – mert ilyen Zselízen nem volt –, hanem albérletben laktak. Mi, pedagógusok elsősorban az osztályfőnökök, több esetben meglátogattuk őket, de a zselízi szállásadók sosem panaszkodtak pártfogoltjaikra.
Mint már említettem, alma materünk ötven évvel ezelőtt, az ötvenes évek második felében alakult meg. Hogy kik kezdeményezték az iskola alapítását? Erre ötven év távlatából nehezen tudunk válaszolni. Talán azok a magyar nemzetiségű értelmiségiek, közhivatalnokok, tanítók, orvosok, papok, földművesek, munkások stb., akikhez csatlakoztak azok a szülők is, akik gyermekeiket magyar anyanyelven kívánták iskoláztatni. Nevüket nem említjük, de emléküket, fáradozásaikat iskolánk létesítéséért emlékezetünkben megőrizzük. Magatartásukért köszönet jár.
Az alapító osztály a szlovák nyelvű tizenegyéves iskolához tartozott, s ennek az első osztályunknak Farkas Gyula matematika–fizika szakos tanár volt az osztályfőnöke, a szlovák nyelvű középiskola igazgatója pedig Szentiványi Gyula, matematika–fizika szakos tanár volt. Ez az állapot két tanéven át tartott. Szentiványi Gyula jó képességű pedagógusként, és becsületes, igazságos iskolaigazgatóként él emlékezetünkben.
Osztályainkat a volt Zselízi Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola központi épületében (amelyet 1942–1944-ben építettek) helyezték el. Az ötvenes évek második felében a földszinten a magyar nyelvű, az emeleten a szlovák nyelvű osztályok kaptak helyet.
Az 1957–1958-as tanévben megnyitottuk a második évfolyamunkat, már 29-es létszámmal. Az osztályfőnök Czajtányi Gyula, matematika–fizika szakos tanár lett.

Foto č.05/pap

.Az 1958–1959-es tanév fordulópontot jelentett iskolánk életében. Ekkor csatoltak bennünket a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Tizenegyéves Középiskola igazgatóságához. Az addig nyolc évfolyamos alapiskolát kibővítették három osztállyal, s így lett a nyolc évfolyamos iskolából tizenegy osztályos középiskola, amelynek a felsőbb tagozatú osztályait ún. gimnáziumi osztályok alkották. Az iskola igazgatója Dudich Sándor volt. A felső tagozat osztályait a Léváról bejáró Gasparik Sándor irányította mint a felső tagozat ideiglenes igazgatóhelyettese, aki azidáig a Pozsonyi (Duna utcai) Pedagógiai Gimnázium biológia–földrajz tanára volt.

Az 1958–1959-es tanévben egy újabb osztályt nyitottunk, szám szerint a harmadikat. A tanulók létszáma 39 volt. Osztályfőnökük Sipos Béla magyar–történelem szakos tanár lett. Ekkor a felső tagozat osztályainak száma háromra gyarapodott, a tanulók létszáma a három osztályban 90 volt. Az 1958–1959-es tanévben esti tagozatos osztályt is indítottunk.
Az 1958–1959-es tanév végén már útnak indították azt a 22 érettségire felkészített diákot, akik a tanév végén elsőként szereztek érettségi bizonyítványt iskolánkban. Az érettségiztető bizottság elnöke Bódi Béla, alelnöke Dudich Sándor iskolaigazgató, az osztályfőnök Farkas Gyula matematika–fizika szakos tanár volt. Iskolánkban az első érettségi vizsgát 1959. május 4–5–6-án tartották.
Az iskola első három esztendejét akárcsak a többi – első lépéseit megtevő – magyar középiskolák többségét a tantestület számbeli gyarapodása, az útkeresés, a megfelelő feltételek kialakításáért folyó küzdelem jellemezte. A harmadfokra képzett tanerők száma évről évre gyarapodott. A pedagógusok együttműködése az első–második tagozaton tanító kollégákkal jó volt. Megszerettük és kiegészítettük egymást, s ez jellemző volt az órák elosztásában is.
Az 1959–1960-as tanévben az iskola vezetőségében változás történt. Az iskola igazgatója 1959. szeptember elsejétől Göbő Lajos magyar–orosz szakos tanár lett, s az iskola igazgatóhelyettese a nagy műveltségű, jól képzett, sok-sok tapasztalattal rendelkező Dudich Sándor, az iskola addigi igazgatója. Mindketten sokat fáradoztak azért, hogy az iskolánkban mi, pedagógusok eredményes, sikeres munkát végezhessünk. Az eredményesség abban is megmutatkozott, hogy ettől az évtől több mint tíz esztendőn keresztül a nappali tagozatos osztályokon kívül esti tagozatú osztályokat is nyitottunk. Az esti tagozaton tanulók a munkájuk mellett végezték tanulmányaikat.
Foto č.06/pap.***
Foto č.07/pap.***
Az 1961–1962-es tanévben iskolánk új nevet kapott: Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolának nevezték el. A hatvanas évek derekán iskolánkban már három osztály matúrázott. Még nem rendelkeztünk nagy hagyományokkal, hisz az első érettségi csak 1959-ben volt. Nemcsak az érettségizők voltak fiatalok, hanem a tantestület nagyobbik része is. Fiatal tantestületünk igyekezett az érettségire minden évben jól felkészíteni a tanulókat.
Ehhez hozzátartozott az is, hogy magyar és szlovák nyelvből új utakon haladtunk. Nem a régi középiskolákban divatos irodalmi életrajzra fektettük a hangsúlyt, hanem az irodalmi alkotások szereplőire, az emberábrázolásra. Ez a módszer sokkal igényesebb, hisz helyes történelmi szemléletet, megfelelő korismeretet és az irodalmi művek rendszeres elmélyültebb elemzését követelte meg.
„Különös színt adott az érettségi vizsgáknak az esti tagozat osztálya – írja az egyik érettségiztető bizottság elnöke a Hét című hetilap egyik ránk vonatkozó cikkében –, ahol Viczencz Zsigmond, a kisölvedi szövetkezet könyvelője magyar nyelvből és a választott tantárgyakból, kémiából főiskolás szakszinten felelt. Az esti tagozat kitüntetett hallgatói között még ki kell emelni Rufus Vladimírné Gregor Anna, többgyermekes családanya szép feleleteit minden egyes tantárgyból.”
Természetesen a feltüntetett érettségi követelményekkel máról holnapra előállni nem lehetett, hanem szükséges volt, hogy középiskolánk első osztályától kezdve rendszeres, tervszerű munka folyjon, és az osztályban végzett munkán kívül szükségessé tette az olvasókör bevezetését, az iskolai és városi könyvtár rendszeres látogatását, a közös színházlátogatásokat, amelyek után a látott színdarabot képletesen elemeztük az osztályokban. Így természetes nem jelentett különösebb problémát megválaszolni a tanulóknak, ha az érettségi vizsga alatt a kihúzott kérdések között például a következők szerepeltek:
1. A nagy eszmék szerepe az emberi élet alakulásában Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján.
2. Az alapvető emberi érzések feltárása Móricz Zsigmond valamely regénye alapján.
3. A világirodalom legnagyobb géniuszai az emberi haladás szolgálatában.
4. A jelenkor emberének ábrázolása a mai magyar irodalomban különös tekintettel a szlovákiai magyar irodalomra.
S ez csak egy-két témakör a hasonlók közül. E kérdések mellé minden egyes vizsgázó tanuló a témának megfelelő irodalmi alkotásból kapott még egy részt szövegelemzésre. Ekkor még diákjaink a magyar nyelven és irodalmon kívül kötelező vizsgát tettek szlovák nyelvből és matematikából, negyedik tantárgyként szerepelt a szabadon választott tantárgy.
Most pedig szeretném bemutatni, hogyan emelkedett és változott iskolánkban a tanulók száma, az osztályok (évfolyamok) gyarapodása, csökkenése, stabilitása egészen nyugdíjaztatásomig, tehát 1994-ig.
Az 1956–1957-es tanévet 22 tanulóval kezdtük. A második osztályunk 29-es létszámú volt. A harmadik osztályban, amelynek én voltam az osztályfőnöke, már 39 tanuló tanult. Az osztályok elnevezése: IX., X., és XI. osztály. Iskolánkban minden évben egy osztályt nyitottunk 1956-tól egészen 1963-ig. Az 1961–62-es tanévtől nemcsak tanintézményünk neve változott meg, hanem az osztályok elnevezése is: már nem IX–XI. osztályt emlegettünk, rátértünk az I. II. és a III. osztály elnevezésre.
Az 1962–1963-as tanévben a nappali tagozat mellett újból egy esti tagozatú osztályt is nyitottunk, amelynek Gerő János magyar–angol szakos tanár lett az osztályfőnöke.
Az 1962–1968-as években párhuzamos osztályaink voltak, majd 1966-tól pár éven keresztül minden esztendőben három osztályt nyitottunk (A, B, C jelöléssel).
A 70-es évek elejétől több esztendőn keresztül két-két párhuzamos osztályban tanítottunk. Iskolánk pedagógiai és gazdasági vezetése is erősödött. Gerő János többéves odafigyelő, gondos igazgatói irányítása mellett újabb szakképzett pedagógussal bővült a tanári kar: 1972–1974-ben a komáromi születésű magyar–szlovák szakos Horváth István a galántai gimnáziumból került hozzánk igazgatóhelyettesnek.
Fontosnak tartom ezt a kitérőt, hogy megindokolhassuk ötven esztendő távlatából, miért volt szükség a régi iskolaépület többszöri kibővítésére. Hisz 1956-ban 22 diákunk volt, három esztendővel később diákjaink száma 90 lett. 1965-ben 177, és az 1983–1984-es tanévben gimnáziumunk nyolc osztályában a kimutatásokban már 219 tanulót tüntethettünk fel. A kétszázhoz közeli létszámot általában tartani tudtuk egészen napjainkig. Jelenleg a diákok száma 213.
Iskolánk fél évszázada alatt nagy figyelmet szenteltünk a ránk bízott tanulók sokoldalú felkészítésére. Igyekeztünk elsősorban a sikeres továbbtanulásra irányult. Ezt igazolja az Új Szóban 1996. június 20-án közétett értékelés is: „A Zselízi Magyar Nyelvű Gimnázium 46 végzőse közül csak 10-en nem jelentkeztek felsőfokú végzettséget kínáló tanulmányokra. Tizenöten pedagógiai pályára, 5-en közgazdasági egyetemre és ugyanannyian jelentkeztek nyelveket tanulni a bölcsészkarra. Kilencen műszaki tanulmányokat szeretnének folytatni, két diák az orvosi karon, illetve a zeneművészeti főiskolán, egy pedig színművészeti főiskolán próbálkozik majd a felvételi vizsgákkal. Tizennyolcan magyarországi egyetemekre is elküldték jelentkezési lapjaikat. Idén kétségtelenül humán irányzatok iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés, viszont meglepő, hogy senki sem jelentkezett mezőgazdasági főiskolába. Tavaly az ideinél 10 százalékkal többen jelentkeztek felsőiskoláztatási intézményekbe, és több mint háromnegyed részüket fel is vették.”
Az eredményes munka a gimnáziumi tanulók számára rendezett tanulmányi és egyéb versenyeken elért sikerekben is tükröződik. Diákjaink eredményesen szerepeltek a középiskolás tanulók szakmai versenyein, amelyeken szlovákiai viszonylatban is több esetben kiemelkedő helyen végeztek.
Az iskola pedagógusainak jó munkáját bizonyítja az a tény is, hogy volt diákjaink közül többen is felelős beosztásban dolgoznak a társadalmi élet különböző területein.
De térjünk vissza a hatvanas évek derekára, amikor iskolánk életében új korszak kezdődött.
Az 1965–1966-os tanévben iskolánk elvált az alapiskolától, és új vezetést kapott. Gerő János került az igazgatói székbe. Tizennyolc éven keresztül, 1983-ig ő irányította iskolánk munkáját. Már a kezdet kezdetétől mint beosztott pedagógus tevékenykedett iskolánkban. A széleskörű műveltséggel rendelkező tanár iskolaigazgatóként is igazolta rátermettségét. Nagy odaadással, szakmai hozzáértéssel dolgozott. A változások éveiben – gondolok itt a hatvanas évek második felére – iskolánk többszörös elismerésben részesült.
A gimnáziumból, amely az 1956–1957-es iskolaévben jött létre, ötven esztendő alatt orvosok, tanárok, mérnökök, magas rangú katonatisztek egész sora indult az életbe. Mint már említettem, a tanítás jó színvonalát az iskolai felsőbb szervek több esetben is elismerték. Minden olyan kritériumot, amely a továbbtanulást szolgálta, országos színvonalon vagy ezt több esetben is meghaladva teljesítettük. A 70-es években, ami a természettudományi irányzatú főiskolákra való felkészülést illeti, több esetben tizedik, illetve a hetedik helyen végeztünk a kerületben. A dunaszerdahelyi gimnáziummal egyszerre, elsőként vezettük be az ún. szakosított osztályokat. Az 1978–1979-es tanévben például tizenhárom diákunk mezőgazdasági szakérettségit tett. Ezek száma a későbbi években gyarapodott. A 80-as évek elején a gépipari termelés alapjainak tanítását is tervbe vettük, amit az indokolt, hogy Zselízen megnyílt a tolmácsi (Tlmače) gépgyár melléküzeme. Sajnos, ez a tervünk nem vált valóra.

Ezekben az években az iskola igazgatóhelyettese 1969-től 1973-ig, kisebb nagyobb megszakításokkal Csomor István matematika–fizika szakos középiskolai tanár volt.
A Zselízi Magyar Gimnázium ekkor az első három iskola közé tartozott csehszlovákiai magyar oktatás terén abban a tekintetben, hogy kísérletképpen szlovák társalgást vezettünk be matematikából, fizikából, kémiából és biológiából. Diákjaink ezekben az években a kerületi biológiai olimpián két első helyezést, az országoson egy második és egy negyedik helyezést értek el.

Foto č.09/pap.***
Az iskolánknak ekkor Gerő János kezdeményezésére saját énekkara, diákzenekara volt. Az énekkar a hetvenes évek elején Molnár András csatai zenetanár, majd Ivanics János vezetésével aratott nagy sikereket. 1978-ban az iskola igazgatója a kórus vezetését rábízta volt diákunkra, Horváth Gézára, a szomszédos alapiskola pedagógusára, a későbbi időben már közismert karnagyra és zenetörténészre.
Szép és dicséretes dolog volt, hogy a járások összevonásával 1960-tól fokozatosan fejlesztették járásunk székhelyét. Léván (Levice) a területi rendezés előtt kb. harminc középiskolai osztály volt, napjainkban több mint száz van. Ugyanakkor a későbbi években Léván egyáltalán nem nyitottak magyar gimnáziumi osztályokat. A nyolcvanas évek elején a lévai óvónőképzőben is leérettségiztek az utolsó növendékek, s így járási székhelyünk teljesen magyar középiskola nélkül maradt.
Ezért voltunk mi, zselízi tanárok rosszkedvűek és gondterheltek, no meg azért is, mert a 70-es évek végén a tanügyi szervek úgy döntöttek, hogy iskolánkban nem nyithattunk a további tanévekben párhuzamos osztályokat. Igaz, volt valamiféle rendelet a gimnáziumi osztályok csökkentésére, ez talán helyes is lett volna akkor, ha egy időben szakiskolák nyílnak, de nem tudtuk jó szívvel elfogadni ezt a rendeletet akkor, amikor a helyszűke miatt elutasított gyerekek előtt más lehetőség a saját anyanyelvükön való továbbtanulásra nem volt.
Az iskola igazgatósága és a szülői munkaközösség több esetben megvitatta az iskola helyzetét, és több ízben kérvénnyel fordult a járási és a kerületi tanügyi hatóságokhoz, hogy engedélyezzék a párhuzamos első osztályok megnyitását, tekintettel a jelentkezők nagy számára. Az első osztályba jelentkező tanulók száma meghaladta a hatvanat.
Foto č.10/pap.***
Az 1983-as, majd az 1987-es tanévet is új igazgatókkal kezdtük. 1983–1987 közötti években Zábrenszky Imre, biológia–kémia szakos középiskolai tanár, az 1987–1990 közötti években Zámbó Lajos érsekújvári gépészmérnök-tanár volt az iskola igazgatója. Ezekben az években az iskola igazgatóhelyettese Nyustyin Ferencné Csudai Julianna, matematika–fizika szakos tanár volt, aki munkáját nagy odaadással, fáradtságot nem ismerve teljesítette. Mind az iskola, mind a tantestület, diákok, szülők köszönettel tartozunk majdnem egy évtizedes, becsületes, kitartó, szorgalmas munkájáért, az iskola iránti anyáskodásáért.
Az 1989–1990-es tanév iskolánk életében is változást hozott. 1991 februárjában demokratikus választás útján került a zselízi magyar gimnázium élére Gubík Jenő kémia–fizika szakos tanár, iskolánk volt diákja, aki az egyetemi tanulmányai elvégzése után 1975-ben visszakerült iskolánkba tanítani. Tizenöt éves tanárkodása után került iskolánk igazgatói székébe, az igazgatóhelyettesi teendőkkel pedig Dr. Nagy Béla tanárt bízta meg. A politikai rendszerváltás óta a 90-es években több éven keresztül ők igazgatták, irányították iskolánk életét.
Foto č.11/pap.***
Nem telt el gondtalanul az utolsó másfél évtized sem. Továbbra is biztosítani kellett a nyugodt, zavartalan, új szellemben folyó oktató-nevelő munkát, és alkalmazkodni kellett az új társadalmi körülményekhez is.
Rengeteg energiát igényelt főleg Gubík Jenő igazgató részéről az új épületszárny-építés befejezése. Nem kevés utánajárással járt az anyagiak előteremtése, tudniillik az építőanyagok ára egyik hónapról a másikra a duplájára emelkedett. Az anyagi gondjaink azóta sem szűntek meg, hisz az évi költségvetést a felsőbb szervek a minimumra csökkentették, pedig minden esztendőben közbejöttek váratlan kiadások javítási munkálatokra – a szélvihar okozta károk rendbehozatalára, a tornaterem tetőburkolatának és a központi fűtés teljes cseréjére, festés-mázolásra, az iskolaépület tetőzetének felújítására stb. Továbbra is, sajnos, ismét tanteremhiánnyal küszködtünk, újítani, korszerűsíteni kellett a segédeszközöket is.

Foto č.12/pap.***
Célunk volt az idegennyelv-oktatás bővítése, színvonalának emelése és a természettudományi tantárgyak, főleg a matematika, hatékonyabb, eredményesebb oktatása. Ezért vezettük be az 1992–1993-as tanévben az ún. sávos oktatást, vagyis az I–III. évfolyamokban angol nyelvből, német nyelvből és matematikából külön csoportokban tanultak a kezdő és a haladó tanulók. Az idegen nyelvek heti óraszámát növelni akartuk, hogy lehetőséget biztosítsunk diákjainknak több idegen nyelv alapjainak elsajátítására. Az elmúlt ötven esztendőben iskolánkra, illetve annak osztályaira nagyon is jellemző volt a helyszűke, majd a vándorlás, hasonlóan mint a magyarság őseire a középkor elején. Ennek oka pedig több évtizeden keresztül a tanteremhiány volt. Mint már említettem, iskolánk 1956 szeptemberében a volt Zselízi Magyar Királyi Polgári Iskola központi épületében kapott helyet. A második világháború idején épített iskolának csak kilenc tanterme és egy tornaterme volt. Az 1980-as évek elején felépített modern tornaterem elsősorban Princzkel József tornatanár leleményességét igazolja. A központi egyemeletes épület, amely a főút mellett áll, hamarosan kicsinek bizonyult a szlovák és a magyar általános iskolások és gimnazisták részére. Az iskola vezetése úgy oldotta meg az osztályok elhelyezését, (és ez a magyar tannyelvű osztályokra volt jellemző, hisz a szlovák nyelvű osztályok a főépületben tanulhattak), hogy különböző épületekben helyezték el a magyar osztályokat. Emlékszem, hogy az ötvenes és a hatvanas években a főépületen kívül voltak osztályaink szétszórtan a volt református iskola épületében, az állami gazdasághoz tartozó volt grófi lóistállóból kialakított épületben a Schubert park szomszédságában, sőt a zselízi halászotthon épületében is, a sportpályával szemben. Ezekbe az osztályokba, hogy időben eljussunk, csak kerékpárral közlekedhettünk. A hatvanas években az iskola épületét további hat tanteremmel bővítették a főépület északi oldalán. Két évvel később a szlovák alapfokú kilencéves iskola, majd a későbbiek folyamán a szlovák gimnázium is új épületbe költözött. A régi iskola épületét 4,2 millió korona beruházással 1970-ben tovább bővítették a főépület déli oldalán. Ennek a hozzáépítésnek lett a folytatása a kilencvenes években, a Gubík Jenő igazgatósága alatt felépült épületszárny.
Foto č.13/pap.***
A régi iskolaépülethez négy alkalommal építettünk újabb tantermeket az elmúlt ötven esztendőben. Mindezt az iskolavezetők fáradtságos és kitartó munkájával valósíthattuk meg. Ezért utólag is köszönet jár mind a négy igazgatónak: Göbő Lajosnak, Gerő Jánosnak, Gubík Jenőnek és Menčík Vierának, aki a negyedik hozzáépítést az elmúlt két esztendőben irányította.
Ezeket az iskolabővítéseket mind a múltban, mind napjainkban a tanteremhiány követelte meg. A jelenlegi bővítés is nagyon is szükséges volt. Az iskolavezetés fáradságos, de örömteli eredménye, hogy 2005. szeptember 7-én hivatalosan is átadták a gimnázium új tetőterét, ahol hét új tantermet rendeztek be a nyolcosztályos oktatási rendszer bevezetése óta növekvő számú diákság részére. Ez a negyedik bővítés is szükséges volt, hiszen a diákok hosszú ideje az alagsorban, illetve a tantermi öltözőkben berendezett osztályokban tanultak. A tetőtér beépítése és az épület külső falának felújítása 12 milliós beruházást igényelt. Az építkezés 2004 őszén kezdődött, majd 2005 tavaszán fokozott tempóban folytatódott. A tetőtérben stílusosan berendezett öt törzsosztály, egy angol nyelvi és egy informatikai szaktanterem kapott helyet. A jelenleg 213 diák által látogatott intézmény a közelmúltban nemcsak kibővült, hanem meg is szépült.
Gubík Jenő, aki a 90-es évek elejétől irányította alma materünk életét mint iskolaigazgató, egészségi okok miatt 1998. március 3-án távozott posztjáról. A kerületi tanügyi osztály az iskola tanári karának ajánlatára Menčík Vierát bízta meg a helyettesítéssel.
Mivel 1994-től, illetve 1996-tól (mert két éven át mint nyugdíjas tanerő heti hat órát tanítottam) nyugdíjaztatásom és betegségem miatt, tehát egészségügyi okokból csak nagyon ritkán látogattam negyvenéves munkahelyemet, ezért kimaradásom miatt nem tudtam megfelelő módon nyomon kísérni iskolám sorsát. Nagyon sokszor csak a helyi és a napi sajtó, és a látogatóim tudósítottak az eseményekről. Ez egy kissé elszomorított, mert munkahelyemet negyven év alatt második otthonomnak tartottam, s az iskolánkban tevékenykedő tantestület minden egyes tagját családom tagjának, hozzátartozómnak. Ők is, valahányszor közéjük kerültem mindig szívesen fogadtak.
tanári kar 1997

A tanári kar 1997. június 26-án. (Duchoň Gábor, Gubík Jenő, Molnár Irén, Tóth Aranka, Trnavszky Béla, Kuczmann Imre, Nagy Béla, Dóka Erika, Bogolepova Klára, Biró Béláné, Kurucz Katalin, Tóth Mária, Nyustyin Ferencné, Gubíkné H. Mária, Menčík Viera, Cserba Katalin, Martosy Györgyné)

Iskolánk az 1998–1999-es tanévet egy új igazgató, név szerint Repka István lévai származású pedagógus irányításával kezdte, aki csak rövid ideig vezette az iskolát. Közben az események tovább folytatódtak. Felfigyeltem a sajtóban közölt hírre, a Nyitrai Kerületi Hivatal pályázati felhívására, amely 1998. április 14-én jelent meg: az tanügyi osztály igazgatót keres a Zselízi Magyar Gimnáziumba. Feltétel: pedagógiai képesítés, főiskolai végzettség, ötéves szakmai gyakorlat és legalább egy szakvizsga. A pályázatra jelentkezők száma először kettő, majd három volt, később ötre módosult. A pályázatot Menčík Viera, német nyelvtanár nyerte meg. Az iskola igazgatóhelyettese Tóth Mária, kémia–biológia szakos tanárnő lett.
Mielőtt befejezném utolsó gondolataimat papírra vetni, és pontot tennék a „történelmi visszatekintés” után, felelevenedik előttem a kedvelt TV-felhívás, hogy:
A múlt emlék,
A jövő titok,
A jelen ajándék…
– mert nekem valóban örömmel fogadott ajándék a régi megkopott munkahelyem „Makovecz Imre-i” stílusú megnagyobbítása, megszépülése. 2005 szeptemberétől, ha el nem felejtett iskolánk előtt elszaladok kissé sántikálva – a felújított, megszépült és megnagyobbodott épület mindig jóérzést kelt, és az egykorvolt diáksereget juttatja eszembe, akik között én is negyven éven át mindig fiatal, és nagyon de nagyon boldog voltam.

Jól eső érzés visszaemlékezésemet ars poeticámnak vallott idézettel befejezni: „Az öregséget fiatal korban kell előkészíteni”.

néhai Sipos Béla, a gimnázium egykori tanára