A Comenius Gimnázium diákjai a vármegyeház koncerttermében

By , 2016. június 16., csütörtök

2016. június 10-én a Nyitrai Vármegyeházán doc. Ing. Milan Belica, PhD., a megyei önkormányzat elnöke, átadta a 2015/2016-os tanév legsikeresebb tanulóit megillető elismeréseket és jutalmakat.

Az ünnepélyes díjátadáson a kerület 50 diákja vett részt, a Lévai járásból 10, akik között ott volt iskolánk két tanulója is.

Az elismerés elnyeréséhez komoly kritériumoknak kell megfelelni: országos ill. nemzetközi versenyen kell dobogós helyet megszerezni. Iskolánk ebben az évben négy területen is eleget tett a kritériumoknak: Mézes Angéla – 3. hely a Nyelvi Virág verseny országos fordulóján, Mézes Angéla és Attila, Récsei Emőke és Evelin – 3. hely a Tompa Mihály Verseny országos fordulóján, Tímár Enikő – a zsűri díja esszéíró versenyen, Meliska Gabriella – 1. hely nemzetközi sakkversenyen.

Jelöltjeink közül végül ketten vehették át a díjat: Tímár Enikő és Meliska Gabriella.

Még sok ehhez hasonló, emelkedett hangulatú ceremóniát kívánunk tanulóinknak!