Magyarként a szlovák nyelvi olimpián

By , 2015. February 24., Tuesday

Hetedik alkalommal rendezték meg 2015. II. 6-án Érsekújvárban a Szlovák Nyelvi és Irodalmi Olimpia kerületi fordulóját, amelyen már hagyományosan egyetlen magyar iskolaként vettünk részt. Idén gimnáziumunkat  Tímár Enikő, a harmadik osztály tanulója képviselte e rangos rendezvény A kategóriájában.

A verseny, amelyben  37 diák vett részt, kétfordulós:  az írásos rész áll egy szövegértelmezési, nyelvtani, irodalomelméleti tesztből, valamint egy szövegtranszformációs feladatból. A  szóbeli résszel csupán azon kilenc tanuló számára folytatódott a küzdelem, akik a legjobb eredményeket érték el.

Enikőt, noha az idén  nem sikerült bejutnia a második körbe, így is őszinte tisztelet  és megbecsülés  illeti a megmérettetésért, és hogy vállalta az időigényes felkészülést.

Köszönjük.

Tisztes helytállás a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulójában

By , 2015. February 20., Friday

Az idei tanévben Torma Gábor III. osztályos tanulónk képviselte gimnáziumunkat a szlovákiai magyar oktatási intézmények egyik legrangosabb és legelismertebb rendezvényén, a Szép Magyar Beszéden, amelyet immáron hagyományosan a Komáromi Ipari Szakközépiskolában rendeztek meg 2015. február 19-én. A harmadik kategória tizenöt versenyzője bizonyította tehetségét szövegolvasásban és szövegalkotásban egyaránt, s jóllehet az országos döntőbe idén nem sikerül eljutnunk, Torma Gábor versenyen nyújtott teljesítménye megsüvegelendő. Nagy köszönet jár azért, hogy becsülettel felkészült a megmérettetésre. Ügyes voltál, Gábor!