Országos első!

By , 2012. June 18., Monday

A Poznaj slovenskú reč – Ismerd a szlovák nyelvet  elnevezésű verseny országos  döntőjére 2012. június 13 – 15- én   került sor Nyitrán. A Comenius Gimnáziumot az idén Jurkovsky Valéria , a III. osztály tanulója képviselte, aki megvédte a kerületi fordulóban szerzett elsőségét, és ismét a III. kategória győztese lett.

A résztvevők első feladatként az olimpiai játékokról szóló tudományos – ismeretterjesztő szöveget interpretálták, a második részben pedig tudásukat önálló szövegalkotásban mérték össze, amelynek műfaja elmélkedés volt.  A versenyzők 5 téma közül húztak egyet, amelyet  a felkészülés után  a vázlat felhasználása nélkül kellett előadniuk. A harmadik részben 10 megadott  szó felhasználásával kellett összefüggő szöveget alkotniuk, majd előadniuk.

Valika nemcsak olvasottságával, természetes intelligenciájával és kreativitásával emelkedett ki a mezőny többi tagja közül, hanem  gazdag szókincsével és   helyes nyelvhasználatával is. Ez a kiemelkedő eredmény ékes bizonyítéka annak, hogy szorgalommal és kitartással mindent el lehet érni.

Szívből gratulálok, és sok sikert kívánok a továbbiakban is.

Dóka Erika